|
Ózd Kupa II. SuperCross sorozat 3. forduló | ||
|---|---|---|
Alig kevesebb, mint egy év telt el azóta, hogy öt hazai kerékpáros egyesület életre hívta a cyclocross szakág öt fordulós sorozatát a SuperCrosst, amely hazánk
egyedülálló cyclocross versenysorozat. A tavalyi év sikerein felbuzdulva az idén ismét októberben indul útjára az immáron II. SuperCross, aminek az első állomása Kazincbarcika majd Salgótarján és ezt követi a sorozat 3. futama az ózdi, amit Balassagyarmat és végül záró futamként a Kecskemét melletti Kerekegyháza zár. Az ózdi futam november 20-án a Városi Stadionban kerül lebonyolításra, ahol várhatóan nagy küzdelmek fognak kialakulni, mivel itt már körvonalazódhat, hogy kik is esélyesek a sorozat végső megnyerésére, valamint akik eddig pihenő idejüket töltötték várhatóan itt már becsatlakoznak a versenyzésbe. A program délelőtt 11 órakor veszi kezdetét a fiatalok és az idősebbek küzdelmeivel, majd 11:45-kor a nők az U19-es fiúk, valamint a master2-es férfiak versenyével folytatódik a program, ám ezt követően 13 órai rajttal veszi kezdetét a legnépesebb és a legnagyobb küzdelmet hozó „király kategória”, az Elit felnőtt/U23 a Master1, valamint a Hobby felnőtt/U23, ahol már a hazai élmezőny legjava is tiszteletét teszi. Ezúton szeretnénk meghívni mindazokat, aki kíváncsiak egy nagyon látványos és küzdelmes sporteseményre. Versenykiírás: ide kattintva Online nevezési lap: ide kattintva Video a tavalyi versenyről: itt Video a legjobbakról: itt
| ||