Az elmúl két hét eseményei
Az elmúlt két hétben 3 versenyen is megfordultak versenyzőink.
A márciusi Békás Időfutam után egy héttel április 3-án Tatabányán a Stop Cukrászda elnevezésű egyéni indítású időfutamon állt
rajthoz Fábián Norbert. A 30km-es táv a téli edzések kimaradásával egy kicsit hosszúnak bizonyult így a szezon elején Norbi
számára, aki ezúttal a 10. helyen zárta a versenyt. Norbi remélhetőleg a kilométerek gyűlésével egyre jobb formába lendül és a
júniusban megerendezésre kerülő időfutam OB-n 100%-os versenyformát mutatva áll rajthoz.
Egy héttel később április 9-én Teplicén a szlovák olimpiai-cross szakág első kupafutamán állt rajthoz Terbe Dezső,aki amolyan
szezon eleji erőfelmérőnek szánta ezt a versenyt, ami oly annyira jól sikerül számára, hogy a master3-mas kategória 2. helyét
megszerezve egy ezüst érmet eredményezett számára. Dezső versenyről írt beszámolója az oldal alján olvasható!
A vasárnapi napon pedig három versenyzőnk, Frölich Tamás, Kovács "Pityikusz" István és Molnár Péter képviselték az ÓKE
szineit a salgótarjáni "szezonnyitón", amely nem más volt, mint a 65. alkalommal megrendezett városi bajnokság. Azért
szezonnyitó, mert az évnek ez az első tavaszi OX. futama, ami mindig jó erőfelmérő az egy héttel utána rajtoló magyar kupának,
így egész népes mezőny gyűlik össze ilyenkor. Kovács Istvánnak köszönhetően erről a versenyről sem térhettünk haza érem nélkül,
mivel a master1-es kategóriát megnyerve ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Tamás és Péter az elit felnőtt kategóriában
mérettettek meg, ahol Tamás a 4., Péter pedig a 8. helyezést érte el.
Folytatás az első mountain bike magyar kupán vasárnap, ami nem más mint az eBike Kupa, ami része a Közép-Európa Kupasorozatnak.
|