OKE

Két aranyérem az I. EthicSport cyclocross Magyar Kupáról

Az elmúlt hétvégével (október 25.) megkezdődött a hazai cyclocross Magyar Kupa sorozat, melynek első fordulóját Kazincbarcikán a Jubileumi parkban rendezték. A 3,5km-es technikás kör a csiki-csukis részek mellett egy szimpla és egy dupla palánkot valamint egy lépcsősort tartalmazott. Mivel Ózdhoz közel volt a versnyen, így négy versenyzőnk rajthoz állt, attól függetlenül, hogy közülük három embernek most tart a pihenőidőszak. Terbe Dezső pedig, aki az idei évben ennek a szakágnak a Magyar Bajnoka, hosszú kényszerpihenő után ült vissza cyclocross kerékpárjára. Szerencsére ennek a kihagyásnak a nyoma nem látszik, így Dezső magabiztos és kemény versnyzéssel megnyerte kategóriáját és ezzel jó úton halad második Magyar Bajnoki címének megszerzése felé. Az ifjúsági fiúknál két versenyzőnk Molnár Péter és Pap Henrik álltak rajthoz. Péter ugyan az első kört végig vezette, de sajnos ez a lendület a verseny végére alább marad, így a 6. helyen zárta a futamot. Henrik pedig amellett, hogy erős volt és szinte végig kontrolálta a versenyt nagyszerű taktikai tudását is bizonyította, így az abszolút 1. helyezést érte el. A nap főversenyén az elit felnőtt férfiak mezőnyében pedig Demeter Tamás képviselte egyesületünket. A hazai cyclocross szakág legjobbjait felsorakoztató igen erős mezőnyben Tamás a 12. helyezést érte el. A következő futam november 7-én Budapesten a Postás pályán kerül megrendezésre, ahol várhatóan Terbe Dezső ismét felállhat a dobogó legfelső fokára. Akinek ismeretlen lenne ez a szakág, annak itt egy video a versenyről: http://velo.hu/index.php?modul=videogaleria&kod=158
Támogatók
Ózd város önkormányzata
 
Táplálék kiegészítők
 
Mezünk készítője
 
főoldal informácóik tagok versenyek üzenőfal linkek galéria english