OKE

I.SuperCross 2. forduló Ózd Kupa


Egyesületük szervezésében került lebonyolításra november 13-án az idén életrehívott I.SuperCross cyclo-cross sorozat 2. fordulója. Az ózdi Városi Stadion kiváló helyet biztosított a krossz szakág versenykövetelményeinek. A terület adottságait maximálisan kihasználva a 3km hosszú pálya két lépcsőfelfutást, egy dupla akadályt, valamint két meredek lejtőt és emelkedőt tartalmazott.
Szerencsére a novemberhez képest szokatlan meleg időjárás fogadta az Ózdra látogató 82 versenyzőt és a kilátogató vendégeket. A délelőtti rajtokban ugyan még nem voltak hatalmas indulói létszámok, ám a 13 órakor rajtoló Elit és Hobby felnőtt/U23-mas és Master1-es mezőnyben már szép számmal voltak résztvevők. Az igazán nagy csata mégis az U19-es fiúk versenyében bontakozott ki.
A Fenyvesi Péter (X2S-Kona-Ironclad), Pelikán János (Merida HCT) és Mellau Ádám összetételű trió vívott hatalmas küzdelmet a dobogós helyezések elosztásáért. Közülük végül a legjobb erőben lévő és taktikázó Fenyvesi Péter került ki győztesen 10 másodperccel megelőzve Pelikán Jánost.
Az elit kategóriában az idei év krossz bajnoka Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) és az első forduló győztese Szórádi Balázs (Merida HCT) között alakult ki párharc, amit végül Buruczki nyert meg. Mögöttük a dobogó 3. helyéért a Búr Zsolt (Bringabanda SC), Szabó Péter (Postás SE) páros csatázott, ahol végül egy kisebb bukás döntöttel el a verseny végkimenetelét Szabó javára.
A Master1-es kategóriában a 3. forduló főszervezője Duzmath Csaba (Guriga SE) győzedelmeskedett, megelőzve egyesületünk versenyzőjét Kovács "Pityikusz" Istvánt. Harmadik helyre a barcikai futamot nyerő Lengyel Gábor (Go Fast) állhatott fel.
A nőknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) hozzta a tőle megszokottat és nagy előnnyel nyerte az Ózd Kupát is. Mögötte Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST) és Sejben Anita (SHKE) állhattak fel a dobogóra.
A várva várt Dósa Eszter, Benkó Barbara (Focus M.I.G.) összecsapás sajnos ezúttal elmaradt, mivel Barbi betegség miatt kihagyni kényszerült a versenyt. A master3-ok versenyében a csapatunkat erősítő és a krossz szakág tavalyi bajnoka Terbe Dezső toronymagasan nyerte kategóriáját.
Az eredmények kihirdetése közben az Ózd Városi Önkormányzatnak köszönhetően kiosztásra került a legeredményesebb ózdi születésű versenyzők díja, amit Bódán Zsófia és Kovács "Pityikusz" István vihetett haza.
A szervezők ezúttal szeretnék minden indulónak és idelátogatónak megköszönni a részvételt és arra kérnénk mindenkit, hogy az itt található versenyre vonatkozó kérdőív kitöltésével segítsék a jövő évi munkát.

Eredménylista: EREDMÉNYEK ITT

A versennyel kapcsolatos kérdőív: KÉRDŐÍV ITT

Az ÓKE versenyzőinek eredményei:

Bódán Zsófia 1. hely (Női U19)
Terbe Dezső 1. hely (Master3)
Kovács István 2. hely (Master1)
Frölich Tamás 9. hely (Elit felnőtt)
Peták Levente 11. hely (Elit felnőtt)
Pap Henrik 5. hely (Hobby felnőtt)
Pap Gyula 5. hely (Master3)
Molnár Péter 9. hely (Hobby felnőtt)

A résztvevők mellett az egyesület vezetősége és tagsága szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak az Ózd Kupa sikeres lebonyolításához.

Aminostar www.aminostar.com
Dr. Kelen www.drkelen.hu
Salus Patika (dr. Mazura Beáta)
Ózd Városi Önkormányzat www.ozd.hu
Ózdi Sportcentrum KHT www.ozdisportcentrumkht.axelero.net
Zerge.info www.zerge.info
Bonshaker www.boneshaker.hu
EthicSport www.ethicsport.hu
Bereczki zöldségkereskedés
Kéri István "Bálna" http://twitter.com/Baalna
Soós Géza (Mister Minit)

Étkezést biztosította:

Molnár Bau Bt.
Csépányi Csabáné
Filó Kft.

A biztonságot az Ózd és Térsége Polgárőrség biztosította!

A következő fordulóra november 28-án a Kecskemént közelében található Kerekegyházán kerül sor.
Támogatók
Ózd város önkormányzata
 
Táplálék kiegészítők
 
Mezünk készítője
 
főoldal informácóik tagok versenyek üzenőfal linkek galéria english