Szeptember első hétvégéjén került sor az inmár 19. alkalommal megrendezett Mátra kör országúti kerékpárversenyre.
A rendezvény a mountain bike maratonokhoz hasonlóan hatalmas tömeget vonz. A közel 700 induló két táv közül választhat.
A hosszabb távot kedvelők a komolyabb 80km távot, még a rövidebb távot előnyben részesítők versenyzők a Gyöngyösről-Mátraházáig
tartó 15km hosszú hegymenetet választhatják. Egyesületünk versenyzője Fábián Norbert az utóbbi távot választott, mivel az
ő felkészültségének és versenyzési stílusának ez kedvez jobban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy magabiztos versenyzéssel
ezúttal is megnyerte az abszolút versenyt, illetve kategóriáját.
Norbi másnap Salgótarjánban a Karancs Királya elnevezésű mountain bike hegyi időfutamon vett részt, ahol újabb sikereket könyvel
hetett el. A licensz nélküliek versenyében a 2. helyezést érte el.
Egy héttel később már négy versenyzőnk vágott neki a Fehérkő-Lápa elnevezésű mountain bike hegyi időfutamnak, hogy elhódítsák
az I. Fehérkő-Lába díjat és vele együtt az egy hétig használható Volvo S60-as autót. Az előző napok hatalmas esőzései eláztatták
a pályát, és az égi áldás a verseny napján az indulókat sem kímélte, akik ennek ellenére sem rettentek meg a kiírt,
7,3 kilométeres, 376 méter szintemelkedésű hegymenetől. A zord időjárás ellenére a szervezőknek nagyon hangulatos, barátságos
versenyt sikerült rendezniük. Egyesületünk versenyzői ezúttal is hozták kitűnő formájukat és 3 dobogós helyzéssel tértek haza.
A verseny abszolút győztese nem más lett, mint az előző heti időfutamok menője Fábián Norbert, aki így egy hétre egy Volvo S60-as
autó tulajdonosának mondhatja magát. Rajta kívül eredményesen szerepelt még a Kovács "Pityikusz" István, aki 28:37-es idővel
az abszolút kategória 4. de a master korcsoport 1. helyét szerezte meg. A junior fiúk között pedig Molnár Péter állhatott fel
a dobogó 3. fokára. A felnőtt férfiak között Pap Henrik a 7. helyezést érte el.
|