OKE

XCO, XCM Magyar kupa és összetett eredmények


Augusztus 14-én kora reggel egyesületünk 3 versenyzője indult útnak, hogy szombaton, majd vasárnap rajthoz álljanak az év utolsó Maraton illetve XCO Magyar Kupa futamán. Közülük ketten, Csépányi Gábor és Peták Levente az eddig megszerzett összetett hely megőrzését vagy esetleges előrelépését tűzte ki célul. Molnár Péter pedig egy jó helyezés reményében állt rajthoz a szombati rajtnál. Májusban a nagy viharkároknak köszönhetően sajnos elhalasztották a Bakony Maratont, de ezen a hét végén szerencsére bepótolták a szervezők az elmaradt versenyt. A 3 fős különítményből a két U19-es versenyző állt rajthoz szombaton. Gábor a Magyar Kupa miatt a közép távot választotta, ahol a 2. helyen ért célba. Sokáig partiban volt az első helyért, de a rajtot követően kerékpárjának lánca rakoncátlankodni kezdett ami folyamatosan hátráltatta a 3 órás versenyen, de ezzel az eredménnyel is sikerült megtartania az összetett 2. helyét a Magyar Kupában. Még Gábor versenyzett addig a rövidtávot teljesítő Péternek az abszolút versenyben a 15-be sikerült bejönnie és kategóriájában felállhatott a dobogó legtetejére.
Levente ezt a versenyt kihagyta a másnapi OX futam miatt. Eredményhirdetést követően Gábor és Levente célba vették balatonboglári szállásukat, hogy vasárnap egy rövid út után már a zalaegerszegi C2-es versenyen álljanak rajthoz. A zalaegerszegi Crossfestre a hazai versenyzők mellett számos külföldi versenyző is nevezett az olimpiai kvalifikáció miatt. A szervezők nem kímélték a versenyzőket, és egy igen kemény 5,2km hosszú pályát jelöltek ki. Négy brutálisan meredek emelkedő, valamint két technikásabb downhill szakasz adta a pálya "vázát". Elsőként Levente állt rajthoz, aki az egész verseny alatt elég demoralizáltan versenyzett, így ő a 8. helyen ért célba, de szerencsére ez elég volt ahhoz, hogy a tavalyi évhez hasonlóan felállhasson a dobogó 3. fokára az összetett versenyben. Délután Gábor állt rajthoz az elit U19-ek között. Az első két körben jól tartotta magát és a dobogóért harcolt, ám az előző napi technikai gondot nem sikerült a fiúknak a szálláson maximálisan megoldaniuk, ezért újra előjött a probléma és kénytelen volt feladnia a futamot. Terbe Dezső sajnos ezt a futamot egy vírusos fertőzésnek köszönhetően kihagyni kényszerült!
Ezen a hét végén az XCO. Magyar Kupa összetett versenyének eredményét is kihirdették, de az XCM összetett is kiszámolható már, így 5 érmmel gazdagodott az ÓKE éremtáblázata.

Hétvégi mérlegünk:

Molnár Péter 1.hely (Bakony Maraton)
Csépányi Gábor 2. hely (Bakony Maraton) Zalaegerszeg DNF
Peták Levente 8. hely (Zalaegerszeg)
Összetettben:

Bódán Zsófia XCM Elit U17 1.hely
Terbe Dezső XCO Master3 1.hely
Csépányi Gábor XCM Elit U19 2. hely
Bódán Zsófia XCO Elit U17 2.hely
Peták Levente XCO Másodosztály 3. hely


Ezúton is Gratulálunk nekik!
Támogatók
Ózd város önkormányzata
 
Táplálék kiegészítők
 
Mezünk készítője
 
főoldal informácóik tagok versenyek üzenőfal linkek galéria english