OKE

Bódán és Terbe aranya a XI. Duna Maratonról


Az elmúlt héten Vasárnap, mintegy másfél ezer nevezővel rendezték Visegrádon és a Pilisben a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomását, a XI. UNIQA Duna Maratont. A hegyikerékpár-verseny 30, 68, és 92 km-en került kiírásra.
Ugyan az elmúlt hetek időjárásai nyomot hagytak a pálya eredeti nyomvonalán, így egy kis módosítással új utakon is vezetett a maraton. De szerencsére a megmérettetés napján az időjárás megkegyelmezett az indulóknak és ideális kerékpáros időben vághattak neki a versenynek. Egyesületünk ezúttal "csak" 9 indulóval vett részt, akik közül rövidtávon Bódán Zsófia és Terbe Dezső hozták a tőlük megszokott formát, így mindkét versenyző felállhatott kategóriájuk legfelső fokára. Kevésbé volt szerencsés Molnár Péter, aki az U19-es fiúk között 20 másodperccel lemaradva a dobogóról a 4. helyen ért célba. Középtávon három indulóval képviseltettük magunkat, ahol a legjobb eredményt Csépányi Gábor érte el, aki szintén a 4. helyen ért célba. A felnőttek között Peták Levente 19. valamint Pap Henrik 39. helyen futott be. Szintén rövidtávon a felnőttek között Fábián Norbert 7. a master2-es kategóriában Török Csaba 82. illetve a master3-ok között Pap Gyula a ? helyen ért célba.
A többiek távolmaradásának két oka volt. Az egyik és legfontosabb talán, az írreálisan magas nevezési és utazási költségek. A másik pedig az XCO. Országos Bajnokságra való felkészülés, ahol több versenyzőtől dobogós helyezést várunk. Remélhetőleg Terbe Dezső, Bódán Zsófia és Kovács István is felállhat a dobogó valamelyik fokára. De odaérhet még Peták Levente és Csépányi Gábor is.

Terbe Dezső beszámolója a VERSENYEK között olvasható!
Támogatók
Ózd város önkormányzata
 
Táplálék kiegészítők
 
Mezünk készítője
 
főoldal informácóik tagok versenyek üzenőfal linkek galéria english