OKE

Ragyogó eredmények Freiburgból, Szentlélekről és Tamásiból


A június 19-20-i hétvégén egyesületünk master1-es versenyzője Kovács István a németországi Freiburg melletti Kirchzarten-ben állt rajthoz a Black Forest Maratonon. Az ottani időjárás sem kímélte a versenyzőket, ugyanis a rajtnál mindössze 8! fok volt, ami a hegyekben 3 fokra csökkent ezzel jelentősen megnehezítve az indulók dolgát. Szerencsére az eső csak a versenyt megelőző napokban esett, így a pálya állaga kerékpározásra alkalmas maradt. A verseny színvonalát jól tükrözi, hogy a választható 4 távra közel 4ezren neveztek! Egyesületünk egyetlen indulója Kovács István a 88km-es távot választotta, ahol a master1-es mezőnyben a nagyszerű 8. helyezést érte el!!!

Szintén ezen a hétvégén állt volna rajthoz két versenyzőnk Szlovákiában egy 2 napos országúti versenyen, ám az útvonalengedélyek hiányában ez a verseny elmaradt.
Ám ez nem jelentette azt, hogy ez a hétvége verseny nélkül teljen, mert vasárnap rendezte meg a Kisgalya egyesület a IV. Szentlélek Kupát, ami egy 7,2km-es egyéni hegyi időfutam volt. A kiváló szervezés mellett egyesületünk tagjai is nagyszerűen szerepeltek. Ezúttal 2 ezüstéremmel és egy arannyal térhettek haza versenyzőink. A női serdülő kategóriában Bódán Zsófia a felnőtt férfiak között Fábián Norbert a dobogó második, a Senior II. férfiak között pedig Pap Gyula állhatott fel a dobogó első fokára!
A felnőtt MTB kategóriában Peták Levente 5., Pap Henrik 6., Molnár Péter pedig a 7. helyezést érte el.

Egy másik helyszínen, Tamásiban Terbe Dezső képviselte egyesületünket a High5 Kupa XCO. ranglista versenyen, amit az OB. felkészülés jegyében abszolvált. Dezső formája elmondása és láthatóan eredménye szerint is jól alakul, mivel megnyerte kategóriáját és ezzel jó eséllyel indul az XCO. Magyar Bajnoki címért július 18-án Pilisvörösváron.
Támogatók
Ózd város önkormányzata
 
Táplálék kiegészítők
 
Mezünk készítője
 
főoldal informácóik tagok versenyek üzenőfal linkek galéria english