Május 8-án Tiszafüreden került megrendezésre a 3. Intersport Tour de Tisza-tó országúti kerékpáros versenyen. Az indulóknak
nem más volt a feladata, mint a Tisza-tó megkerülése. A 65km-es távra nevezett közel 700 induló kicsit felhős, de kellemes
"bringázóidőben" teljesíthette a távot. A lassúrajt a Tisza-tavi kerékpárút kezdetén ért véget, ahonnan már egyből megindult
az élboly, köztük egyesületünk két versenyzőjével Fábián Norbertel és Kovács Istvánnal. Elmondásuk szerint a néhol igen keskeny
kerékpárúton haladó verseny és a nagy létszámú mezőny folyamatos koncentrációt követelt meg a versenyzőktől, valamint
mindvégig elől kellett helyezkedi, mert a folyamatos támadásokat (lószokat) csak onnan lehetett biztosan szerelni. Norbinak a
nyíregyházi Bakosi Nándorral (Vinibike) sikerült egy szökést kialakítani így ők az utolsó 20km-t elmenésben tették meg és
ketten érkeztek meg a sprintbefutóra, ahol Norbit ellenfele kikerülte,így az abszolút verseny 2. helyén zárta a futamot, de kategóriáját
a felnőtt férfiakét ezzel megnyerte. Mivel Norbi szökésben volt, így Istvánra (Pityikuszra) hárult az a feladat, hogy próbálja
a mezőnyt lassítani, hogy Norbi minél nagyobb előnyt tudjon összehozni. Ez többé-kevésbé sikerült is, de néhányan összedolgozva
nagyobb tempóra kapcsoltak, így néhány másodperc hátrányban érkeztek meg a győztestől, ahol István a 3. helyet szerezte meg a Master1-es
férfiak között!
Május 15-én Miskolcon az Országos Diákolimpia döntőn álltak rajthoz versenyzőink, ahonnan nem csak iskolájuknak, de egyesületünknek
is kiváló eredményeket szerezetek! Az U17-es lányok között Bódán Zsófia felállhatott a dobogó 3. fokára, Csépányi Gábor és
Molnár Péter pedig az U19-es fiúk között mérkőzhetett meg a hazai Magyar Kupákról már jól ismert ellenfelekkel. Gábor a 4.
Péter a 6. helyezést érte el.
Május 22-én Molnár Péter képviselte egyesületünket a nem mindennapinak nevezhető Port.hu UnderWorld Kupán. A szervezők egy pincerendszert
is beépítettek a pálya nyomvonalába, ami így még izgalmasabbá tette a versenyt. Péter kiváló formát nyújtva az 5. helyen zárta
a versenyt.
Egy nappal később május 23-án Mályinka és Bánkút között zajlott le az EthicSport Challange 13km hosszú hegyi időfutam.
Egyesületünk versenyzői ismét kitettek magukért és a maximumot kihozva magukból kiváló eredményekt értek el. Éremtáblázatunk
ezúttal három éremmel gazdagodott köszönhetően Bódán Zsófinak, aki a lányok között 1. helyezést ért el, valamit Terbe Dezsőnek
aki szintén 1. lett a masterek között, illetve Fábián Norbertnek, aki aznapi második versenyét abszolválva 2. lett az ifik
között. Norbi délelőtt még a szlovákiai Rozsnyón állt rajthoz egy 23km-es (sík) időfutamon, ahol 46km/h átlagot hajtva győzedelmeskedett!
De Bánkúton rajthoz állt még Kovács István, Peták Levente, Csépányi Gábor akik kategóriájuk 4. helyezését érték el, valamint
Molnár Péter 7. hely, Pap Gyula 8. hely és Pap Henrik 11..
|