|
Terbe Dezső, Duna Maraton |
|
Sziasztok! Az a tétel, hogy egy versenyen a maximális leadott teljesítmény a táv hosszával fordítottan arányos, most a Duna Maratonon beigazolódott. Jó választás volt az O.B. előtt két héttel a rövid távot bevállalnom. Az új nyomvonalat csak részben tudtam bejárni, de az eleje és vége megvolt, a közepe meg improvizáció volt a versenyen. Ráadásul ezen a szakaszon értem utol a középtávosok hátsó harmadát, így folyamatos előzésben voltam, sokszor nem az ideális nyomon kellett zúzni. Az izgalmakat fokozta egy előttem haladó terepjáró ! ? , amit nehezen tudtam beelőzni. Valószínűleg, egy bukásból összeszedett versenyzőt mentett, de végül sikerült ezt az akadályt is leküzdeni. Dunabogdány felé leborítva aztán ismét maxon nyomtam lefelé, ez a rész ismerős volt, tudtam, hogy melyik vízelvezető árkot hol kell átugratni, egyébként elég kemény lefele volt tele kővel, meg mély nyomokkal. Elég keskeny nyomokon kellett nagy tempóval egyensúlyozni, nagyon kellett koncentrálni. Az előttem száguldó bicajost kellő távolságból követtem, a mögöttem haladó is ezt tette, mert nagyjából egyforma tempóban ereszkedtünk. Aztán a murvás szerpentinen egy öt fős cspattal nyomultunk felfelé. Úgy látszik a rajt utáni kemény sprint sem vett ki túl sokat belőlem, mert nagyon jól ment a hosszú mászás. Mielőtt felértünk volna egyet visszakapcsoltam és meglószoltam a többiektől. Felérve a rétre jött a technikás lefele, amit nagyon élveztem, na meg a szánkópályás csúsztatott kanyaros részt is amit már betéve tudtam, hiszen régóta járok a Duna Maratonra. Ez viszont nem igaz a nagyon fiatal sporttársakra, mert egy Cube-os fiatal nagyon benézett egy ilyen visszafordítót, ami eggyel jobb abszolút helyezést jelentett számomra. Végül is a 27. lettem a rövidtávosok között, kategoriagyőzelemmel, de a master 2.-ben is a második lettem a Gortva Lacitól 4 percre lemaradva, ami azt igazolja, hogy a főpróba jól sikerült. Mindenképpen hasznos volt ez a verseny, hiszen kb, csak a 100. rajtpozícióból tudtam elrajtolni a közel 600 fős rövidtávos tömegből, és ezt a stresszhelyzetet egy normál edzésen nem lehet gyakorolni. Ha most a hátralévő 2 hétben meg tudom állni, hogy csak annyit és úgy menjek amit kell, akkor meglesz a csúcsforma az OB.-ra! Mindenkinek hasonló jó formát Pilisvörösvárra. Hajrá ÓKE !!! üdv: Dezső |